Category Archives: kereskedelmi jog

Vége a trükközésnek: holnaptól az akciós ár tényleg akciós lesz

A tisztességes kereskedelmi gyakorlat és fogyasztói kommunikáció mindig is kötelező követelmény volt minden vállalkozás számára az Európai Unió (EU) valamennyi tagállamában, így Magyarországon is. Napjainkban a naprakész jogi szabályozás, a tisztességtelen fogyasztói gyakorlatok és kommunikáció tiltása a korábbiaknál is nagyobb jelentőséggel bír úgy a gyors technológiai fejlődés, a növekvő digitális tér, az új digitális megoldások, mint a fogyasztók – részben ezeknek a gyors változásoknak, részben az immár 2 éves pandémiás időszaknak köszönhető – fokozott kiszolgáltatottsága miatt.

Ezért került sor több fogyasztóvédelmi tárgyú uniós irányelv módosítására az ún. Omnibusz Irányelv1 keretében, így többek között az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló irányelv2 módosítására is, amely módosításokat Magyarország is teljes körűen implementálta, így 2022. május 28-i hatálybalépéssel több vonatkozásban módosul a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény3 és egyéb jogszabályok is.

E-kereskedelem, webáruházak – fogyasztóI szerződésekre vonatkozó jogszabályok változásai

A tisztességes kereskedelmi gyakorlat és fogyasztói kommunikáció mindig is kötelező követelmény volt minden vállalkozás számára az Európai Unió (EU) valamennyi tagállamában, így Magyarországon is. Napjainkban a naprakész jogi szabályozás, a tisztességtelen fogyasztói gyakorlatok és kommunikáció tiltása a korábbiaknál is nagyobb jelentőséggel bír úgy a gyors technológiai fejlődés, a növekvő digitális tér, az új digitális megoldások, mint a fogyasztók – részben ezeknek a gyors változásoknak, részben az immár 2 éves pandémiás időszaknak köszönhető – fokozott kiszolgáltatottsága miatt.

Ezért került sor több fogyasztóvédelmi tárgyú uniós irányelv módosítására az ún. Omnibusz Irányelv1 keretében, amely módosításokat Magyarország is teljes körűen implementálta, így 2022. május 28-i hatálybalépéssel több fogyasztóvédelmi tárgyú magyar jogszabály is módosul.

Mit tehetünk szerződésszegés esetén a koronavírus okozta járványhelyzetben?

Szerződésszegés járványhelyzetben

A COVID-19 okozta gazdasági válság következtében megnövekedhet a szerződésszegések száma. Akár eddigi legmegbízhatóbb üzleti partnereink is kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy szerződéses kötelezettségeiket nem tudják teljesíteni. Cikkünkben gyakorlati szemmel igyekszünk bemutatni, hogy mit tehetünk ilyen helyzetekben. Az üzleti viszonyokat, a partnerek egymás felé fennálló kötelezettségeit szabályozó szerződésekre vonatkozó jog sarokköve, hogy a szerződésben vállaltakat minden félnek […]

Hogyan biztosíthatjuk szerződéseink teljesítését a koronavírus okozta járványhelyzet idején?

Szerződéskötés

A COVID-19 nem csak magánszemélyként lehet hatással az életünkre. A likviditási gondokkal küzdő cégek számának növekedése következtében veszélybe kerülhet a vállalkozások szerződéseinek teljesítése is. Cikkünkben gyakorlati szemmel igyekszünk bemutatni néhány megoldást ennek elkerülése érdekében. A koronavírus nem csak a megbetegedéstől való félelem és a kijárási korlátozások okozta stresszhelyzet miatt veszélyes. A járvány következtében kialakuló gazdasági […]